top of page

Összefoglaló

1956. október 23-án tört ki forradalom Budapesten az elnyomó szovjet csapatok és a kommunista diktatúra ellen.

 

Először a Budapesti Műszaki Egyetem alagsorában tartottak megbeszélést az egyetemisták. Ekkor állították össze több pontban megfogalmazott követeléseiket.

 

Ezt a megmozdulást sok esemény követte. Hogy csak egy párat említsünk: a Parlament előtti tüntetésen több százan megsérültek, ill. meghaltak, amikor belelőttek gépfegyverekkel a tüntetők közé. A Bem térnél gyülekeztek a tüntetők, ez a forradalom hivatalos kezdete is. 

 

Ezután sokan a Magyar Rádió épületéhez vonultak. Ott beolvasták a követeléseket, és innentől kezdve mindenki tudta: kitört a forradalom.

 

Néhány nappal később Nagy Imre miniszterelnök lett, ismét demokrácia lett Magyarországon. Tárgyalások kezdődtek a megszálló katonák kivonásáról. Akkor úgy tűnt, Magyarország ismét szabad ország lehet.

 

Ezt az álmot taposták el azok az orosz harckocsik, amelyek november 4-től súlyos harcokban leverték a szabadságharcot. Nagyon sok ember, köztük korunkbéli fiatalok, halt meg hősként.

 

A szabadságharc elbukott, de amikor honfitársainkra emlékezünk, tudjuk, hogy hősökről van szó, akik elhozták nekünk a szabadságot, és hősiesen küzdöttek is érte. Az ő hozzáállásuk példaértékű számunkra és minden magyar fiatal számára. 

bottom of page